2012. március 3., szombat

Napirend

Sziasztok,

bocsánat a csöndért, nagyon dolgozom! :) Na, jó, ez szerencsére annyira nem igaz! :)

Tegnap töltöttem az első napomat egyedül, mert Viktorija, az ukrán elődöm felment a room service-be. Mostanra beállt körülbelül a rendszer (amíg nem változnak a senior officerek – akik a captain’s messben esznek):)

Reggeli: eddigi tapasztalataim szerint kimondhatom, hogy SENKI nem jön le enni. Az egyik engineer (vmi gépész-mérnök mufti) le szokott ugyan jönni, de rendre nem rendel semmit, és az officer’s messben eszik. Amúgy furcsa is lenne, ha egymaga beülne a kapitány étkezőjébe – ahhoz eléggé nagyra kéne tartania magát.. Hiszen reggel nem is viszünk be semmi ételt a C.M-be – csak az officereknél van felvágott, tej-soványtej-kakaó, péksütemények.. Szóval furcsa lenne, ha kiszedné magának az ételt az officereknél, és bevonulna egyedül az üres terembe enni. :)
Egy szó, mint száz, reggel nincs vendégem – és mivel itt kimondott szabály, hogy az O.M-ben dolgozó csinálja a saját dolgát, a C.M. dolgozó a sajátját, így nem igényelt a segítségem. SŐT, az elején (megszokásból) kicsit tettem-vettem az O.M-ben, amikor éppen bent nem volt dolgom és láttam, hogy a kint dolgozó fiú csak figyel.. Megkérdeztem, hogy segít neki ez, amit csinálok, vagy zavarja. Mondta, hogy ’hát egy kicsit zavarja..’, szóval azóta nem csinálom! :)

Reggelinél a dolgom csak annyi, hogy visszarendeződjünk az előző este után, behordjak tányérokat, ha kell, törölgessek, rendezkedjek..blabla… Szóval összességében 2,5 óra semmittevés a reggelem – és tudok reggelizni is! :)

Ebéd: Ennek a menete seadayen és portnál változik. Az állandó, hogy ilyenkor már be kell vinni nekik salátákat, gyümölcsökat, ami az appetizer részét képezi, és maguknak szednek, ha úri kedvük úgy kívánja..

Seadayen maximum 4-en jönnek le enni – általában nem együtt, így néha rohangálnom kell, de ez nem annyira formális, mint az esték, csak vizet isznak, ugyanazokból az ételekből rendelhetnek, mint bárki más a staffban, officerben, szóval nem egy nagy feladat!

Portokban még kevesebb a dolgom, akkor általában ketten jönnek enni – bár ma csak egy vendégem volt! :) Szóval ez lazább – mert olaszok, szeretik a hasukat, ha megtehetik, inkább kimennek a hajóról és valahol máshol esznek, ezt már unják! :)

Vacsora: Na ez az a rész, ahol IGAZÁN dolgozni kell.. DE itt is 17.30-kor kezdünk, és 20 előtt nem jönnek, úgyhogy az előkészület itt is ráérősen megy. Aztán mondjuk beindul, mert megjönnek 6-7en, és tudni, kinek milyen vizet kell tölteni, plusz bort, kenyeret, felvenni a rendelést, leadni a konyhában, visszamenni, leszedni a használt tányérokat, visszamenni a konyhába, felvenni a kaját, bevinni, kiadni, újratölteni, újra leszedni..blabla.. Ennél szerintem nincs nagyon más megoldás, rutint kell szerezni – amire egyelőre nem volt lehetőségem, mert ma leszek ott először egyedül..

Van még ugye a speciális formal night (az első tengeren töltött este), amikor minden magasabb rendű ember lejön, és akár vendéget is hívnak, akkor mindenki puccba vágja magát, különleges menü, blabla, szóval arra az estére szoktak segítséget küldeni, hogy két ember legyen aki kiszolgálja őket..


Szóval így néz ki a napom. Tegnap volt az első formal night-om, mint captain-waitress, de vmi-fajta vip vendégek voltak a hajón, és a kapitány és a sleppje fent étkezett a dining roomban. Én lent maradtam, mindent ugyan úgy előkészítettem, mert nem tudtuk, hogy mindenki fent eszik-e. 20-kor megjelent a doki egyedül. Egy előételt és egy főfogást rendelt, és 21.30-kor távozott is! :) Jót beszélgettünk egyébként, 40-es mexikói faszi, de olyan részletekbe is beavatott az életét illetően (2szer csalta meg a hajón a feleségét, a mostani szerződésre elhatározta, hogy jól viselkedik; mivel nem akarnak gyereket a feleségével, vazektómiája volt, blabla..). Szóval így visszagondolva érdekes este volt, de legalább lightos! :)
Megyek is, készülődöm az első önálló estémre! :)

Puszik, jelentkezem majd!

4 megjegyzés:

  1. Lassan én is megtanulom a hajós kifejezéseket :D

    VálaszTörlés
  2. Öö, milyen kifejezéseket használtam?! :D

    VálaszTörlés
  3. Szia Petra,
    Örömmel olvastam a bejegyzésidet.Én augusztusban szállok hajóra mint assitant waitress, tudnál esetleg erről írni egy picit, hogy milyen?köszi előre is: Katie :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katie,

      az élet a hajón azt kell mondjam, nagyon egyedi! :)

      A FELSZOLGÁLÓ-munkához sok köze nincs a hajós munkának – legalábbis az elején, tuti!! Takarítani, cipekedni, felszolgálni kell, agyba-főbe! :)

      Néhány dolog/jó tanács, amire jó, ha felkészülsz: tényleg NAGYON sokat kell dolgozni.
      Csak szabad óráid lesznek - kb. olyan 4 óra napközben, és este 10től reggel 6ig (amit az elején tuti át fogsz aludni)! Napi tizenx óra, feszített munkatempó, 8 hónapon keresztül.. Az emberek többségének pár nap után tuti megfordul a fejében, hogy haza akar menni, mert ’nem ezt képzelte’, ’nem ezt ígérték’, ’nem bírják’. Nem csak fizikailag, szellemileg sem.

      Senki nem dicsér (vagyis nagyon ritka), csak a hibákat látják, kimerült mindenki, de ettől még mosolyognunk kell a vendégekre..

      Engem személy szerint az elején az is leterhel, hogy kevesen beszélnek Igazi angolt. Mindenki olasz/indiai/fekete/vietnámi..és mindenkinek olyan akcentussal beszél, hogy a nap 24 órájában koncentrálni kell. És sajna nem teheted meg, hogy figyelmen kívül hagyod, mert pl. a szakácsunk olyan Jamaikai akcentussal beszél, hogy az elején nem is értettem, mit mond, csak láttam, hogy hozzám beszél… :S Éppen ezért JÓ TANÁCS: ha nem értesz valamit, vagy nem jól érted, KÉRDEZZ VISSZA, akár többször is!!! Hiába érzed magad hülyének, gázabb az, hogy úgy csinálsz, mintha értenéd, de aztán nem tudod végre hajtani a feladatot//kivinni a rendelést, mert nem értetted igazán… :S Sokan ezt csinálják, de ez nagyon kínos tud lenni..

      Plusz egy apróság: hozz vmi utazós/asztali/fali órát, mert a szobában nincs, és sose árt tudni, hogy mennyi van még hátra a breakedből! :)

      Az eleje garantáltan kemény lesz, főleg, ha egyedüli magyarként/first contract-osként jössz! Itt is kérdezz!! Mindenkinek volt első napja, segítőkész mindenki, ha keresel egy helyet, vagy nem tudod, mi a teendőd ezzel-azzal!

      Attól függően, hogy mikor jössz, két hetente van fizu, úgyhogy ha tudsz, hozz pénzt! Én amikor jöttem, pont az nap volt fizetés, szóval várnom kellett 2 hetet, hogy kapjak pénzt – nálam szerencsére nem volt probléma, de volt, aki nem készült fel erre az eshetőségre. Szóval ha tudsz, hozz egy kis pénzt, hogy ne legyél „kiszolgáltatva a Fizetésnapnak”!

      A fentiek mellett vannak persze nagyon jó részei is ennek az életnek!! A naplemente-napfelkelte az óceán közepén megfizethetetlen. Mivel kevés a szabadidőd, minden tevékenység, amit ekkor csinálsz, felértékelődik. Olyan mélyeket tudsz aludni, akár 15 perc alatt is, hogy el sem hiszed! Annyira fel tud tölteni fél óra szabadság a Open Decken (a crew területe, a hajó orra), hogy egész ujjá születsz!
      Nem tudom, mennyire érint, de az alkohol a crew bárban hihetetlen olcsó. Persze nem lehetsz részeg, mert pár órán belül munka van, de lényeg, hogy nem nagyon tudod elkölteni a pénzedet – bár ez kikötőtől is függ.
      Nagyon nagy bulik tudnak keveredni egy szimpla estéből is. Könnyen tudsz barátságot kötni akárkivel, akár a világ másik végéről származó emberrel is. Mindenki el van szakítva a szeretteitől.. Együtt himbálózunk az óceán közepén a Dobozunkban, szóval itt tényleg igaz, hogy „Egységben az erő”. :)

      Én nem bántam meg, hogy ’kipróbáltam’ ezt az életet, bár kétségtelenül kemény néha fizikailag és mentálisan is.. :)

      Ennyi okosság jutott eszembe, remélem segítettem! Sok sikert, ha van kérdésed még, nyugodtan… :)

      Törlés