Megtöröm a csöndet..

Kedves Mindenki,

azt hiszem a kihagyás kicsit hosszúra sikeredett. Most vettem csak észre, hogy hónapok óta nem jelentkeztem.. Szánom bánom!

Bár meg kell valljam, hogy olyan óriási, blogon megosztandó dolgok nem történtek velem.. J

Harmadik hónapomat taposom már. Nővéremék voltak már itt nálam kétszer is, körbevezettem őket a hajón, meg voltunk ebédelni, mászkálni, vidámparkozni együtt.

Az eredeti terv az volt, hogy szerződésem félidejében elhozom Nővéremet meg a Barátját cruise-olni (crew-discount-tal). Most úgy néz ki, hogy sajnos szinte esélytelen, hogy nővérem el tudjon jönni.

Én okt. közepénél tovább nem szándékozok maradni. Neki vízum hosszabbítás miatt nem lehetséges elhagynia az országot kb. november közepéig. De ha még tovább is maradnék miattuk, akkor is jó előre le kéne foglalni a cruise-ukat, magamnak cruise-offot, szabadságot kéne kérni, stb.. Szóval necces. Nem mondom, hogy lemondtunk a közös cruise-ról, de most éppen újratervezés van.

B-tervnek mondtam Nórinak, hogy azért tudjunk egy kis időt együtt tölteni a szárazföldön, kérnék world-breaket, azt is egy hónappal előbb kell beadni, de most még lenne rá időnk. A world break olyan mintha „lepause-olnád a szerződésedet”. Leszállsz  a hajóról, 1-2 hétre szárazföldön vagy, addig nincs fizetés, de tartják a szobádat-pozíciódat-helyedet, aztán visszaszállsz és folytatod a munkát.

Most éppen ennek járok utána, hogy lehetséges-e.

Na,de nézzük, miről is maradhattatok le..

Lakókörnyezetem:

Már nem a 30-as jófej lány a lakótársam. Nem ment végül másik hajóra, de összeköltözött a férjével (akivel együtt lakásunk idején is együtt volt, csak éppen vártak a közös kabinra). Költözésének egyetlen pozitív velejárója az volt, hogy meg tudtam szerezni az alsó ágyat.

A negatív velejárókból sajnos többet tudok felsorolni.

1.        helyére egy hostess költözött (Mia). Ez azért nem túl jó, mert mi hostessek jobbára együtt kezdjük és fejezzük be a műszakot. Vagyis amikor én a szobában vagyok, ő is ott van. :S No privacy!

2.        a lány 24 éves. És a 24 helyett mondhattam volna, hogy 16. Folyton van mit megosztania (a saját szépségéről/fontosságáról persze). Sajnos nincs élete. Az egyetlen hobbija a napozás és az interneten való vásárlás. Szóval, ha nincs nap, akkor ő a szobában van. Nem szeret kimenni, nem szeret gymbe járni, nincsenek barátai a hajón. Ennek folyománya, hogy nagyon érdeklődik az ÉN életem felől (hol vagyok, mit tervezek, kivel megyek.. ha nem mondok neki semmit, akkor elkezd kombinálni).

3.       folyton chipset, csokit és szénsavas üdítőket fogyaszt – mondhatni csak azt, így a szobánk tele van ezekkel. Mondanom sem kell, milyen nagy kihívást jelent ez egy olyan embernek (értsd: ÉN), aki ha csak ránéz egy csokira, a szervezete úgy érzékeli, hogy meg is ette… és máris több vagyok 0,5 grammal!

4.       mivel eléggé excibicionista, így mondhatni nincs egyetlen közös témánk sem. Vagyis Ő van. Róla lehetne beszélgetni. Azt szereti. De itt ki is fújt a történet. :S

Mindezek ellenére azért nem egy Rossz ember, csak olyan, mint egy elkényeztetett kislány.. vagy egy kiskutya. Folyamatos figyelmet igényel. Úgy érzi mindenről tudnia kell. Amint kihagyják valamiből – legyen az a legérdektelenebb beszélgetés, máris kiközösítésnek veszi..

Az utolsó bejegyzésem óta sajnos magyar barátocskáim elmentek. Vagyis Barátocskáim alatt Rolandot értem. Volt még egy irodában dolgozó lány. De őt nagyon láttuk, és nem is kerestük – ha értitek, hogy értem. Volt még egy lány (rest.service-ben dolgozó), akivel sokszor találkoztunk, programoztunk, de ő éjszakai műszakban dolgozott és.. szépen mondva kicsit nehezen viselte a hajós életet, így eléggé le tudta húzni az ember hangulatát.

Két cruise erejéig teljesen egyedüli magyar voltam a hajón – ami ritkaság számba megy, főleg, hogy az Ausztrál hajón voltunk vagy 15-en..

Az elmúlt 2 cruise-ban jött két magyar báros fiú, de őket is ritkán látom, mivel ők többnyire akkor dolgoznak, mikor én végzek.. :S

Munkakörnyezetem:

A hostess lányok is cserélődtek, ez a mutató is inkább a negatív irányba mozdult el.. :) Jött két, frissen előléptetett lány. Az egyik fülöp-szigeteki, a másik perui. Mondhatni a negatív skála két ellentétes végét sikerült megkapnunk..

A fülöp-szigeteki (Karen). Felszolgált 2 szerződést, így azt hiszi mindent tud. Hiperaktív, irdatlan hangosan beszél, superexcited minden miatt, kitörő lelkesedéssel köszönt mindenkit, IMÁDJA a munkáját. (Ha a listát úgy olvassátok, hogy ő nem a Tökéletes Munkaerő, hanem a már Túllihegő típus, akkor megkapjátok Karent.)

Mindenkinek megjegyzést tesz (megbántási szándék nélkül, csak egyszerűen tapló módon). „Te sokat eszel, ugye?! Igen, látom az arcodon, hogy meghíztál”, „A barátod szereti krémezni magát, igazítani a szemöldökét. Igen, nem túl férfias, lehet hogy a nagyobb része inkább nő”, „tudtad, hogy túl nagy rád a harisnya.. hogy kicsi rád a felső?”… borzasztó..

A perui (Samara) nem mosolygós, nem hiperaktív, nem izgatott. Tulajdonképpen nem sok érzelem tükröződik az arcán. Azt hiszem, ő a világ egyik leglassúbb, leglustább és legérdektelenebb jelensége. Neki is van már 2 szerződésnyi tapasztalata felszolgálóként, de dining roomot életében mégcsak kétszer látott, akkor is az volt a feladata, hogy újra terítse az asztalokat..

Úgy kellett neki elmagyarázni, minek a rövidítése a YTD (Your Time Dining.Itt dolgozunk. Alap.). Szituációs játékot játszottunk (ő meg én) az első napján, hogy hogyan is zajlik a vendég leültetése (szék, szalvéta, menü)… de sokszor még így sem megy neki. 3 hét után!... Az asztalszámokat rendre eltéveszti és a legrosszabb, hogy sokszor ő maga észre sem veszi. Csak mi, amikor meglepődve látjuk, hogy az asztal, ahova nekünk kéne ültetni a mögöttünk álló vendégeket, már foglalt..

Világ életemben próbáltam a nem annyira megnyerő személyiséggel rendelkező embereknél látni a Miértet, hogy Mi Miatt lettek olyanok, amilyenek. Nála is kell lennie Valaminek, de még nem jöttem rá.

Mind a kettő a magam módján dolgozik – bár az esetek többségében úgy érzem, hogy nem velünk, hanem ellenünk vannak..

A fenti csoda-munkatársaknak köszönhetően az én életem több szempontból nehezebb, több szempontból könnyebb lett.

A „nehezebb” részét asszem’ nem kell ecsetelnem.. Folyamatosan rendbehozni az általuk okozott károkat, nem csak a saját feladatodra koncentrálni, hanem a másokét is lecsekkolni.. elég fárasztó.

A „könnyebb” része az, hogy mivel ők abszolút alkalmatlanok a munkára, így én hiper alkalmasnak tűnök. :) A restaurant hostess picike perui lány (Susana), pár hónappal idősebb nálam. Vele/mellette dolgozom többnyire, jobb keze lettem – a főnökünk engem Senior Junior Hostessnek titulált. Így engem nem csesztetnek, hogy menjek oda a vendégekhez beszélgetni, én a computer mellett állok, és klikkelek (és a többi junior vezeti oda az asztalhoz a vengédeket). Csomó cruise-záró riportot is csinálok, így van, hogy korábban megyek, később jövök el. De tudják, hogy „Susananak segítek”, így ha még épp semmit-csinálok, akkor sem engem vesznek elő.. Szóval adok-kapok van. :)

A közvetlen főnökünk Michael, ő is Goaból való (India), mint Múr. Asszem’ ott szeretnének engem a férfiak – ha értitek, hogy értem.

Szerencsére ő az „ugató kutya” kategóriába tartozik, nem a „harapóba”, szóval csak a pozitív figyelmet kapom tőle. Titokban félretesz nekem frissen sült croissant-t, időről időre felkér valami gépelésre, addig is kényelmesen ülök az office-ban, kávét hoz nekem, rendel nekem ennivalót.. stb.

Vele, meg Susanaval vagyunk relatíve jóban, tervezünk is menni lovagolni, biciklizni.. De persze itt a hajón nem lehetsz csak úgy akárkivel jóban – máris mennek a pletykák, hogy ki-kivel alszik.. Hihetetlen. De jobb ezeket figyelmen kívül hagynod, úgysem tudsz vele/ellene semmit csinálni!

Sok apróság történik, de azok annyira sokan vannak és annyira aprók, hogy mire a billentyűre teszem a kezem, már ki is mentek a fejemből.

Vannak nagyon kedves emberek. Találkoztam egy párral, akik magyarul köszöntek rám, pedig Senkijük nem magyar. Egyszerűen missziós munkát végeztek (eltérő időben, eltérő helyen Valahol Magyarországon), és megtetszett nekik a nyelv. Megtanulták. Hazajöttek Amerikába. Rá 2 évre egy közös barátjuk révén találkoztak, egymásba szerettek, összeházasodtak. Most a honeymoon-jukra jöttek cruise-olni. A magyar a közös, kis titkos nyelvük, hiszen senki nem érti őket a családban-baráti társaságban. Elkezdtünk e-mailezni, jönnek valószínűleg jövőre Magyarországra. :)

Másik cruise alatt ültettem egy férfit, aki magyarul köszönte meg a menut. Döbbent tekintetemet látva elmagyarázta, hogy igyekszik minden nyelven megtanulni a szót „köszönöm”, ha már mi, más nemzetek kénytelenek vagyunk megtanulni angolul, hogy tudjunk kommunikálni velük. De a magyar és a kóreait tanulja is. Tud kérni vizet, meg tudja kérdezni, merre van a mosdó, nyelvleckés cd-ről tanul. Csak úgy. Mert szerinte szép hangzása van a magyar nyelvnek. Hihetetlen. :)

Szóval ilyen és ehhez hasonló apró-cseprő dolgok tovaröppentik az embert a nehezebb napokon. Ne aggódjatok, megvagyok! :)

Ígérem, hamarosan jelentkezem! :)

puszik 

Carnival Triumph - Bejelentkezés

Kedves Mindenki,

ismét itt vagyok, ezúttal a Carnival Triumph fedélzetéről jelentkezem.

Az eltervezettek szerint történt minden; rövid kis magyarországi vakációmat befejezve Nórival repülőre szálltunk június 2-án és elindultunk Austin, Texas felé, hogy belecsempésszünk még egy kis mókát a vakációmba. Csak 4-5 napunk volt együtt, de az elég jól telt. Élményeket nézve (koncert, vacsora, filmezés, túrázás a kutyával, naplemente, semmittevés) gazdagabb, pénzt nézve (RUHÁK, Michael Kors táska!!, AlapvetőBeszerzésiCikkek) szegényebb lettem. :)

6-án Nóri és Luca átfuvaroztak Houstonba, ahol minden Carnivalosnak meg kellett jelennie egy nappal a hajóra szállás előtt. Búcsúzásul megettük Nórival stílusos vacsoránkat a padon, aztán ők autóba szálltak, én meg felmentem a szobámba.

Mire végeztem a zuhannyal, a szobatársam már megérkezett a szobába – mint kiderült, ismerjük egymást. Bevallom, az első percekben ez Neki nyilvánvalóbb volt, mint Nekem – rasszizmus-nem rasszizmus, nekem az összes indonéz egyforma. Mint ahogy valószínűleg nekik is mi..

Úgy megörült nekem amikor meglátott, pár perc után már minden részletet tudtam a válásáról, meg hogy most éppen ki várja a hajón, adott egy saját készítésű övet (amit nem tudom hogy fogok hazavinni, mert csak gumiból és gyöngyökből áll, szóval van vagy 2 kiló), majd levetkőzött (mondván, „más előtt nem ilyen nyílt, de mivel ismerjük egymást, nem szégyenlősködik”). Amúgy minél többet beszélt, annál jobban emlékeztem, hogy mi tényleg dolgoztunk már együtt valamikor.. :)

Mivel mi Galvestonba mentünk, ami relatív közel volt a szállodához, így a többiekkel ellentétben - akik repülővel utaztak tovább valamelyik másik hajóhoz – ránk csak egy busz-út várt, így a megszokott reggel 6-os találka helyett 9-re kellett lemennünk a lobbyba.

Egész jól aludtam, mondhatni sokat is. Fájó szívvel tudatosítottam magamban hogy hosszú időre búcsút mondhatok az ablaknak a szobában, a free wifi-nek.. Reggel újdonsült barátnőm, Octavia már meztelenül császkált előttem „..mivel ismerjük egymást”. Erős kezdés volt, de legalább volt kivel reggelizni. :D

Dél körül megérkeztünk a hajóhoz. Valami új rendszer miatt nekünk kellett a hajóra felcibálni a csomagjainkat (nekem volt egy nagy bőröndöm, egy kicsivel kisebb nagy bőröndöm, egy kis táskám, meg egy kicsivel kisebb kis táskám). Közben 100 fok volt, irdatlan páratartalom..fél óra után már csak a zuhanyra tudtam gondolni.

Szerencsére ez hasonló típusú hajó, mint amin már voltam egyszer, szóval nem voltam annyira elveszve, mint ahogy gondoltam, hogy leszek.. A szobám a 4. emeleten van, kb. 1 perces séta-távolságra az open deck-től, és fél perces séta-távolságra a CrewBártól. :)

A szobatársam egy magasabb beosztású, 30-as, kedves, MindigDolgozó lány. 4 cruise múlva elmegy, ami azért jó, mert akkor gyorsan leköltözöm az alsó ágyra! ;)

A dining roomban a hostessek jófejek. Négy junior van és 2 restaurant. Van egy junior, akivel együtt dolgoztunk még 3 szerződéssel ezelőtt egy másik hajón, amikor én már hostess voltam, ő még felszolgáló. Aranyos, lökött, segítőkész, fiatal. Tőle tudtam meg, hogy Roland, akivel együtt kezdtük ezt az egészet – még Budapesten együtt jártunk tanfolyamra, és egyszer együtt is dolgoztunk pár hónapig – itt van a hajón. Megörültem, hogy van társaságom – egyébként magyar asszem’ csak 6 van, velem együtt, ami relatív kevés.

Rolival ki is mentünk Progressoban – elmentünk masszázsra, ettünk a helyi piacon, vettünk 1 kiló mangót, ittunk Margharitát.. jó kis nap volt. :) Ja, és még ugyanaz nap volt egy CrewParty, ahova kb. elvonszoltuk magunkat, „hogy igyunk egyet, szocializálódjunk, aztán menjünk”. Természetesen evés közben jön meg az étvágy..2 után jöttünk el valamikor! :)

Másnap dolgoztam a Lidón, így csak éppen kiszaladtam Cozumelben, de nagy szerencsémre ismét találtam a Kedvenc Naptejemből! :)

A felszállás előtti egy-két hét mindig nagyon sűrű – amikor szabadidőd van, akkor is van valami teszt, tréning, megjelenési-aláírási kötelezettség. Így alakult, hogy az első Galvestonomban egész nap maximum 2 óra szünetem volt.

Reggel 5.45-kor keltem, mentem reggeliztetni 9-ig. 10-től volt egy drillünk (amire jött a Coast Guard csekkolni minket), ahol nekem duty-m van. Mivel azonban new sign on vagyok, és amerikai a hajó, minden leszálláskor be kell mutatnunk az emigration card-ot, amit aznap csináltattunk a port agent-ökkel (jujj, mennyi szakszó..).

Szóval kivittek minket a hajóról 9.40-kor és 11.45-kor jutottunk sorra, hogy levegyék az ujjlenyomatunkat és lepecsételjék a cetlit. Volt egy rövid 45 perc szünetem, amikor gyorsan kiszaladtam a legközelebbi, hajótól 10 lépésre lévő MindentÁruló Boltba, és vettem Sim-kártyát, meg gyorsan betöltöttem az e-mailjeimet.

12.45-kor már kezdtem is a Reservation-nel – bármi ügyes-bajos dolga van az vendégeknek  a vacsora idejével/asztalbeosztással stb, oda jönnek. Ott mosolyogtam 15.00-ig. Volt egy fél óra szünetem, aztán kezdőtt a már nem a Coast Guardos, hanem a MindenHomeportbanKötelező Safety briefing, ahol feladatom a vendégek irányítása. Ez a gyakorlat 16-16.30-ig tart.  17 órakor már a Dining roomban kell lenni, de előtte még le kell nyomni egy gyors vacsorát 16.45-kor. A dining roomban 10-kor végzünk.. Szóval számoljatok! :D

Ez a  cruise-om is ilyen lesz azt hiszem, amikor off-om lenne, akkor tréningem van, vagy fotót kell csináltatnom, vagy papírt leadnom..

De csak eltelik már ez az időszak és aztán visszatér a cseppet sem pihentető, de kicsit szabadabb élet.. :)

Na, ki is használom, hogy MOST van pár óra szabadságom, megyek szundizni!

Puszilok mindenkit!

Szabadság - Bali

Sziasztok,

ahogy ígértem, jön vakációm második állomása, Bali..

Aki lemaradt: úgy volt, hogy Majussal jövök, aztán eltörlődött a world break-je, nekem meghosszabbították a szerződésemet.. Arról nem hiszem, hogy beszámoltam, útközben más nevek is felmerültek Maja után – Kriszta, földi barátnőm jött volna, de mivel a húsvét hétvége miatt felmentek a jegyárak, és rájöttünk, hogy olyan 7 óra az út Sydeyből Denpasarba, így lemondott az útról..

Így nem volt mit tenni, egyedül indultam neki Balinak.. Voltak kétségeim, bevallom őszintén, hiszen még moziba se szeretek egyedül elmenni, nem hogy egy hétre, egy idegen, egzotikus országba!?...

Szerencsére Gusti, a báros ismerősöm segítségemre sietett, valamint Bejustól (msa) kaptam tippeket (what to eat, what to do lists), na meg egy Balin élő magyar hajós GuestServiceManager, Gergő elérhetőségét. Elkezdtünk e-mailezgetni a hajóról, de még nem találkoztunk – gondoltam, ha már bevállaltam, nagyot vállalok! J

Mint mondtam Sydney Laci kikísért a reptérre, csomagokat simán feladtuk, az egész út meglepően zökkenőmentes volt.. :D

Denpasarba érve, először a vízum-fizetős sorba kellett állnunk, az még gyorsan ment.. Aztán a csekkolós-sorba (passport, vizum, hivatalos form), ami viszont összegyűjtötte mind a 7 kb. egy időben érkező gép utasait!.. Vagy 1-1,5 órát álltam a sorban, mire kijutottam onnan.

Amint kiléptem a fotocellás ajtón, hiába már este 10 volt, valami irdatlan meleg csapott meg.. Ez amúgy egész ottartózkodásomra jellemző: 70-80%-os páratartalom, 30 fok feletti hőmérséklet.. Jah, és mivel Sydenben már kezdődik a tél, meg a repülőn sincs soha meleg, eléggé be voltam öltözve.. volt rajtam farmer, vastag pulcsi..

Fotocellás ajtó után vagy 1000 helyi arcocska állt a kordon másik oldalán, különböző nevekkel ellátott táblákat tartva.. Gondoltam, Gusti arcát csak felismerem, így körbe néztem, tovább suhantam, és végül minden gond nélkül egymásra találtunk.

Autóval jött ki értem, körbemutatott egy-két dolgot, de már vak sötét volt, így a csodálatosan kivilágított, óriás-vallási szobrok kivételével nem sokat láttam.. :)

Viszont a közlekedés?!.. Röviden úgy írhatnám le, hogy NINCS szabály.. Autók és ezernyi robogók jönnek, mennek, sávot váltanak, megállnak, kijönnek..hihetetlen! Van, hogy egész családok utaznak egy robogón – értsd 2-3-4-5 ember, na meg a cuccaik.. Vagy 8-10 éves gyerekek – a szüleik nélkül. Vagy a szülők, de köztük a kisbaba..

Ők teljes magabiztossággal közlekednek, de egy idegennek, főleg egy európainak teljes káosz.. Itt minden váltás, elhaladás előtt dudálnak egy rövidet, ami semmi türelmetlenséget vagy agressziót nem jelöl, egész egyszerűen ez egy ’Helló’. A csomópontokban nagy szentek szobrai vannak elhelyezve, ott is csak dudálnak egyet, köszöntve a Szentet. :)

Az egész életükben, mindennapjaikban benne van az Istenben való hit, ezernyi „ceremóniájuk” van, amivel köszöntik, megköszönik, hódolnak valamelyik szentnek, boltok nyitása-zárásakor, napuk kezdte-végekor kitesznek kis ereklyéket – nekünk is volt Gustival, hogy vigyázzon ránk az úton!

Első este, vízvétel után (a folyóvizet nem lehet meginni) Gusti elvitt a szállodában. Vagyis szállodának nem nevezném, van egy nyitott terű recepció, onnantól pedig csak a központi medencére néző kis apartmanok vannak minden irányban.. Az enyém a földszinti, 105-ös szoba volt. Biztos lehetett volna puccosabb (főleg a fürdő), de bogarakkal nem találkoztam (ami itt nagy szó), légkondi-tv-hűtő volt, rendesen takarították, szobába hozzták a reggelit, ha kértem. (Ezeket többnyire a kis teraszomon fogyasztottam el.. Napi programjaim előtt egy fél-egy órára ki tudtam feküdni a medence mellé.)

Szóval összességében nem panaszkodom! :)

Első nap Gustival tettük egy tourt a sziget északi részének irányába.. Végét nem érő kérdéseimmel bombáztam a több, mint 1 órás odaút alatt Gustit – melyek többnyire a kultúrára, vallásukra, mindennapjaikra irányultak. (akit érdekel, majd személyesen elmondom! :D).

1-1,5 órás autóút után megérkeztünk a Kintamani-nevű kilátóhoz (amúgy ez a térség neve, gyönyörű kilátásunk volt a völgybe, tóra.. 

Ettünk egy finom ebédet, aztán tovább indultunk.

Az út mentén, szépen felpakolva a helyiek balinéz gyümölcsöket kínálnak. Vettünk is mangosteen-t, ami kívülről padlizsánszínű-alma, belülről fehér-húsú mandarinként írnék le. De nagyon finom volt, minden reggel megettem egyet a reggelim mellé.. :)

Aztán vettem még rambutant (ez olyasmi, mint egy nagyobbacska-lágytüskéjű licsi), helyi banánt, salak-ot (snake skin fruit) nem vettem, csak megkóstoltam.. eléggé savanyú volt..

Viszafelé az úton képzeljétek megkóstoltam a luwak kávét. Akinek nem ismerős, ez az az irdatlan drága kávé, amit egy macsak-szerű állat (legalábbis ők így hívják, én inkább kismedvének hívnám) éjszaka kiválogat, a jókat megeszi, másnap kikakilja, azt letisztítják, megpörkölik, kávét főznek belőle.. :S :D

Viccesen hangzik, de nem gusztustalan, és meglepően nem rossz.

Bementem egy kis helyi jungelbe (minden fa fel volt címkézve, mi micsoda),

 megmutatták a luwak állatkát (aki éppen aludt, hiszen éjszaka „dolgozik”), 

kihoztak vagy 20 féle kávét (coconut, ginger, ginseng), teát (méz-kakaó, rózsa), azokat kóstolgattam.. nagy élmény volt!! J

Szállásra érésünk előtt még pénzt kellett váltani – csak nagy pénzeik vannak, amik mind kicsit érnek.. Le kell venni 4 nullát az ő pénzükből, és úgy kijön a dollár értéke. (Pl. az én szállásom majd 2 millió rupiah volt.. :D).

Hosszú és eseménydús nap volt az első, így este úgy dőltem be az ágyba, hogy szerintem már dőlés közben elaludtam.. :)

Másnap eljött a nagy nap, találkoztam Gergővel (GSM) és a Jakartából származó, vagyis balinéz Tutyval. Nagyon kedves, közvetlen emberek – vittek, meséltek, mutogattak mindent..

 Elmentünk egy jót enni (a hármunk ételéért-italáért 15 dollárnyi rupiah-t fizettünk J ), ettem soto ayam-ot, ami egy csirke leves zöldségekkel, lime-al, kicsi chillivel.. Nyamm…! :) Meg ettünk halat, zöldséget, rízst (természetesen), meg helyi, kenyeret kiváltó chipset (olyan ízű, mint a leves-gyöngy).

Ebéd után elmentünk Nusa Dua-ra, ami egy külön elkerített, óriás része Balinak..  

5 csillagos resortok vannak ott, na meg minden, ami a fancy életmódhoz kell; kórház, bevásárló központ, beach-ek.. Lementünk a helyi beach-re, a Pantai Geger-re, ahol mindenki már piknikre készült és éppen apály volt, mászkáltuk a tenger helyén..

Megnéztük a blow-hole-t is, amire nem hiszem, hogy lenne magyar szó. Ez az a jelenség, mikor a tenger kialakítja az utat magának a szikla mellett / vagy belsejében és amikor a hullám kicsap, akkor ez kirobban.. Na, ez nem hiszem, hogy érthető volt.. de nem tudom jobban elmagyarázni. Olyan, mint a bálnának a lélegző-nyílása, amiből sokszor vizet fúj… :D Mindenesetre nagyon látványos! :)

Este elmentünk egy másik hajós srácért (ShoreExcursionManager, Ákos), aki éppen nászútra érkezett balira. Elmentünk vacsorázni, aztán haza taxiztam. Itt a taxi (is)nagyon olcsó, de mint mindennek, ennek az ára is megemelkedik, amikor látják, hogy turistával van dolguk. Szerencsére Tuty lebeszélte a sofőrrel, és jó áron haza vitt! :)

Következő nap ismét Gusti volt a sofőröm, elmentünk a sziget déli részére.

Először elmentünk a nem egyszerű nevű Garuda Wisnu Kencana (GWK) nevű privát kulturális parkba. Maga a park elég..érdekes. Van benne 2 óriás szobor, és körülbelül ennyi.. Óriás terek, amennyire láttam, esküvőkre, céges dolgokra szokták lefoglalni a parkot, de mondhatni, túl sok látnivaló nem volt..

Bár, ha így belegondolok, lehet, hogy én voltam a látnivaló… :)

Képzeljétek el, a parkon belül először egy férfi állított meg, aki már percek óta fotózta a feleségét, a felesége fotózta őt… Odajön hozzám, és tört angolsággal kérdezi, hogy „megkérhet-e egy fotóra”. mondom, persze – nyújtom a kezem, hogy adja a gépet, csinálok róla és az asszonyról képet. Mondja, hogy neem, ő velem akar képet.. Döbbenten kérdeztem, hogy „veleem?!”. Mondta, hogy igen.. A fotó elkészülte után szaladt oda a nő, és váltottak, most az asszony kért képet velem.. Ez a bent töltött 1,5 óra alatt 15-ször megismétlődött..muszlim asszonyok, fiatal fiúk, párocskák.. A végén már megkérdeztem, hogy ’ugye tudjátok, hogy nem vagyok híres?!’.. Gustit megkérdeztem, hogy hasonlítok-e szerinte valami hírességre, de nem tudta megmagyarázni, miért akart velem mindenki fotózkodni… :D

Tovább indultunk Uluwatu felé, a Pura Luhur temple felé. Itt, a parkba lépés előtt fel kellett venned egy sarong-ot, ugyanis az ő kultúrájukban a lábadat kell takarni, nem a válladat.. 

Már előre mondta Gusti, hogy sok itt a szabadon bóklászó majom, akik akár agresszívek is lehetnek,de mindenképpen érdeklődőek a értéktárgyaink iránt. Parkba lépve magamhoz öleltem a táskámat, elrejtettem a napszemüvegemet, erősen fogtam a fényképező gépemet.. de talán az irdatlan meleg miatt a majdmoknak nem volt kedvük / energiájuk se megtámadni, se elvenni valamimet.. :)

A kilátás egyszerűen gyöngyörű volt, a sziklaszirt, az óriás, szörf-paradicsom hullámok.. de mivel a hátamon szó szerint folyt a víz, így 1-1,5 óránál többet nem tudtam itt tölteni.. :)

Szerencsére kint árultak kókuszdiót, a literes-fajtát, együltő helyemben lenyomtam egy egészet – túl sok volt a vízveszteség.. :)

Pura Luhur után átkocsikáztunk Padang Padang beachre, ami Eat,pray, love-os emlékeimhez képest sokkal kisebb volt, viszont ugyanolyan csodálatosan szép… :) Kicsit megmártóztam, de aztán beborult az ég, így tovább indultunk. (Itt egy kínai család fotózkodott velem.) :D

Hazafelé menet bementünk még a Krishna Bevásárló Központba, ami tele volt turistákkal és turistáknak való, 1-2 dolláros szuvenírekkel.. A tömegnek és a látnivalóknak köszönhetően eltöltöttem ott vagy 1 másfél órát, aztán kimerülten és leégve hazamentem.

Úgy volt, hogy ezen az estén találkozom Putuval, az egyik itt élő felszolgálóval a hajóról, de ő is egy a motorosok táborából, akik ha esik, elbújdosnak, így csak másnap reggel jött át.

A másnapom az édes semmittevés napja volt, nem csináltam semmit, a legelső programom délután 4-kor volt, így egész nap medencéztem, napoztam, olvastam.. Napközben Putu még elvitt egy körre a motorjával (indulás előtt halálfélelemmel szálltam fel a motorra, és utána is szorítottam egy jó ideig), szerencsére jól vezetett. :)

Elvitt a közeli kuta beachre, kicsit beszélgettünk, aztán hazasétáltam, telefonos gps-em segítségével könnyen haza találtam.. :)

Délután 4-kor taxiba pattantam, és elindultam Jimbaran-ba, ahova vacsorázni mentünk Gergő-Ákos párosokkal. 

Ismét Tuty tette könnyebbé az estét, berendelt mindent, előre lefoglalt egy jó, tengerpart homokjában lévő asztalt.. 

Annyit ettünk-ittunk, majd kipukkantunk, aztán ránk sötétedett, és hazamentünk.

Ez volt az utolsó estém, így már véglegesítenem kellett a pakolást, mert tudtam, Gustival másnap feszített programunk lesz..

Utolsó napon reggel 10-re értem jött, elmentünk először a Bali Safari-ba. Ez egy szabadtéri állatkert, csomó állattal, állat show-val, fényképezési lehetőséggel.. Itt is eltöltöttem vagy 2,5 órát.. :)

A safari után elindultunk Tanah Lot irányába. Ezt már nagyon vártam, tudtam hogy gyönyörű..

Odafelé megálltunk még egy „helyi kifőzdében”, és a helyi alap élelmiszert, Babi Guling-ot ettünk – fincsi volt! :)

Tanah lot-nál ismét eltöltöttem vagy 1,5 órát, körbesétáltam, fényképezkedtem..

Tanah lot-tól már 4-kor indultunk el, és az utazás előtt még be kellett szuszakolni egy masszászt is, hogy könnyebb legyen az utazás. :)

Eredetileg 2 órásra terveztük, de én már ekkor tudtam, hogy nem lesz ez, talán egy se, mert óriási volt a forgalom. Végül Gusti megnyugatott, hogy belefér az egy óra.

Asszem’ életem legpihentetőbb 1 óráján vagyok túl. A miliő olyan volt, mint a filmekben. Hátsó kert, lágy zene, vízesés-falak, kis bungalow, abban rózsavízzel megmosták-megmasszírozták a lábamat, aztán teljes arc-test masszázs egy órán keresztül, a végén zuhany, gyömbér tea…Mhhh, el tudnám viselni egész nap. Utána olyan boldog volt a bőröm, nyugodt a lelkem, hogy csak na! :)

Vissza mentünk a szállodába, átöltöztem, összerendeztem a bőröndjeimet aztán kivitt Gusti a repülőhöz. Itt is minden simán ment, Denpasar-Doha (hajnali 2-es, szingapúri megállással), Doha-Budapest..

Nyitott szandálomban, rövidujjú trikómban kicsit sokként ért, mikor a pilóta bemondta, hogy „a hőmérséklet 15 fok”, de nem volt olyan hideg, mint ahogy gondoltam, hogy lesz! :)

Anyu már kint várt, hozott nekem sajtos kiflit és túró rudit. Nagyi már feltette a pörköltet a tűzre, a bejglit betette a sütőbe… Szóval hazavártak.. J <3

Most vár rám egy többé-kevésbé nyugodt-zsizsis 1 hónap és legközelebb várhatóan Texasból jelentkezem.. J

Addig is jó egészséget Mindenkinek, vigyázzatok magatokra! :)

Szabadság - Sydney..

Szia Mindenki,

örömmel jelentem, hogy végül a cég elengedett és leszálltam a Carnival Spiritről 12-én!

A sok tologatás, újratervezés után a végső program így néz ki:

Április 12-én leszállok Múrral és Anthony nevű barátunkkal. 

Április 13-án ők elindulnak haza, én átköltözöm a hotelből az Ex-magyar-vendégeinkhez, akik felajánlották, hogy lakhatok náluk. 

Április 16-ig maradok Sydney-ben, majd (utastárs híjján) egyedül elindulok Bali irányába. Ott maradok 21-ig, aztán indulok haza.

E történet elejére ugorva, már a leszállás előtti cruise, vagyis a csomagolás-rész kaotikusra sikerült.. Én meg voltam róla győződve, hogy nincs olyan sok cuccom (felesleges tusfürdőim, samponjaim nem voltak, egy sporttáskányi és két zacskónyi ruhát, mütyűrt ott hagytam a lányoknak a hajón). Aztán kiderült, hogy nagyon is sok cuccom van, amit a mai napig nem értek, hiszen összességében talán 10 ruhát vettem.. Aztán mindig eszembe jut, hogy a múltkori szerződésem végén elég sok dolgot ott hagytam, és hiába sok dologtól megszabadultam, de asszem’ a mérleg nyelve még mindig erősen kibillent..

A másik problémát az okozta, hogy Múrral egy időben szálltunk le, így abban a kis szobában ketten kellett pakolnunk.. Lehetetlenség… :D

Próbáltuk felváltva, én crew bar-ő pakol, én pakolok-ő crew bar.. Így a végére valahogy bepakoltunk, de semelyikünknek nem lett elég az a pakoló-terület, amit a már meglévő bőröndünk kínált.. 

A végén úgy néztünk ki, mint a lelencek. Nagyon sok csomagunk volt hármunknak: 3nagy bőrönd,3 carry on, 3 táska-hátizsák, 3 zacskó. .

Leszállás után lecuccoltunk a hajó melletti kávézóban, hogy szállást keressünk, mivel nem foglaltunk előre. . 

Azt persze nem vettük számításba, hogy ez egy  szombati nap volt, és valami nagy lóverseny is folyt a városban, szóval MINDEN szállás tele volt!! Sokáig próbálkoztunk a kávézóból – neten, telefonon, aztán bepattantunk a taxiba, elvitettük magunkat  a kínai negyedbe, csak vannak ott nem horror árú szálláshelyek. A terv az volt, hogy 1 napot 3asban töltünk, aztán a fiúk mennek haza Goába, nekem meg lesz 3-4 napom SYDNEYre.. :)

Anthonyt ott hagytuk az utcán a csomagokkal és Múrral elkezdtünk házalni… :D 

Legalább 6-8 hotelbe bementünk, de semmi eredmény.. Volt egy hely, ahol volt még 1 utolsó (!!) szabad szoba, ami ha holnap este is maradunk, csak 130 dollár lesz, de ma estére 420 dollár.. Őrület!

Jah, azt kihagytam, hogy közben hol esett, hol elállt az eső! :D Mint egy burlesk filmben.. 

Végül a neten találtunk egy Airport hotelt, ahol még voltak szobák, nem is horror áron, így bejelentkeztünk, hogy megyünk. Vagy 5 percenként vissza hívtuk, hogy megyünk, ne adja tovább a szobát. Még vettünk egy bőröndöt Múrnak, aztán mentünk is a szállásra.

Mire odaértünk, már többen is voltak a bejáratnál, és fel akarták emelni a szoba árát, de végül ledumáltuk..

Mivel kint voltunk a külvárosban, nagy élet nem volt, a boltok bezártak 5-kor, éttermekből csak libanonit, nepalit stb-t találtunk.. úgyhogy végül a hotelben ettünk, ami meglepően jó volt! :)

Másnap reggel fiúk elmentek a reptérre, elmenetelük után volt még két órám a kijelentkezésig, így megpróbálkoztam egy újfajta cucc-elrendezéssel, hátha beleférek a bőröndömbe.. De így se sikerült, így elhatároztam, hogy venni fogok egyet.

Reggel 10-kor végül kijelentkeztem (egy óriás bőrönddel, egy carry on-nal, egy megtömött női táskával, egy nagyobbacska, teletömött zacskóval, na meg a fagyi párnával..

Kriszta (ex-középiskolai osztálytárs), meg Edina (ex-guest a hajóról) eljöttek értem, és elindultunk a Federdale Wildlife Parkba, hogy végre lássak – érintsek – etessek kengurút!! :)

Kriszta hála istennek autóval jött, máskülönben nagyon vicces lettem volna a csomagokkal! :) Az idő még mindig nyálkás volt, de legalább nem volt hideg, láttunk egy csomó állatkák – a wombat lett az egyik személyes kedvencem! Olyan, mint egy óriás, kövér hörcsög! :) 

Meg a tazmán ördög, ami meg csak rohant-rohant körbe körbe, mint egy őrült – állítólag hiperaktívak, és mindig kell neki valami, ami lefoglalja, hogy ne unatkozzon. Ha meg unatkozik, akkor fut! :D

(képtelenség volt róla képet készíteni.. mindig kiszaladt)

Azokkal tudatom, akik még nem jártak Ausztráliában, hogy a kengúrú szekció igazán összezavaró.

Hiszen van kangaroo, van wallaby (ami EGY AZ EGYBEN úgy néz ki, mint egy kengurú, csak kisebb), aztán van wallaroo, ami MÉG MINDIG úgy néz ki, mint a kengurú! Mindet etettem, szóval valamelyik csak kengurú volt! :D

Szegény Edinának madár fóbiája van, ami kicsit stresszessé tette neki a napot, hiszen az emuk, pávák ott sétálgattak mellettünk – az egyik el akarta lopni fényképezés közben a táskáját, mikor letette a földre – megérezte a benne bújkáló sonkás szendvicset. De megmentettem! :)

Koalát is láttunk-simogattunk. Volt két fa, ahol fotózkodni lehetett velük, meg az állatkert különböző részein is volt 1-2. 

Egy olyat is volt szerencsénk látni, aki éppen felébredt (!), lemászott a fáról (!), és felmászott egy másik fára (!) hogy ebédeljen. Mivel napi 20 órát alszanak, ezek az aktív percek igazán különlegesnek számítanak! :D

Szerencsére a két lány megtalálta a hangot, úgyhogy a nap további részét is együtt töltöttük, Kriszta elhozott edináékhoz, segtettek a cuccokat felrángatni az elsőre, dumcsiztunk-teáztunk, aztán lementünk a parti étterembe, ahol laci, edina barátja szakácsként dolgozik. Ők, meg az étterem is a Maroubra beach-en van, nagyon szép, nyugodt környék – a parton van egy óriás rubikkocka! :D

Ettünk egy jó kis vacsit, aztán hazamentünk, hosszú volt a nap.. meg az előző is.. meg az előző 7 hónap is! :)

Önzetlenül kiköltöztek a hálószobájukból, és engem beköltöztettek! Hajó után nem vagyok képes olyan sokat aludni, mint terveztem.. reggel 6-7 körül már fent voltam..

Sydney-i terveim között szerepelt az Bondi Beach, Opera house, Chinese garden, bőrönd vásárlás, hasmenés elleni gyógyszer vásárlása (just in case to Bali), igazolvány kép készítése (bali visa-hoz), Blue Mountain.

Első nap elment a Bondi Beach-re.

Induláskor csak kétszer fordultam vissza, egyszer a napszemüvegemért (200 méter után), másszor a telefonomért (1 km után).. Sajnos az idő még mindig szarságos volt – hol esett, hogy sütött.. Mégis elindultam a Kriszta által javasolt Costal walk-úton, nagyon szép kilátás nyílik a beachre. 

Mivel 5 perceket tudtam sétálni, aztán 5 percet ültem-álltam-vártam a sziklák alatt, hogy elálljon az eső, nem sétáltam végig a 3.5 km-es sétáló úton, hanem elindultam Sydneybe, az Operaház irányába. 
Minden fél órában van egy tour (persze hogy lekéstem), ami fél órás (az enyém, lelkes perui idegenvezetőnk miatt 1 óra lett). 

A fent említett időveszteség csak egy okból zavart: még aznap venni akartam bőröndöt a kínai piacon. 
Operaház után szaladtam a piacra, amivel az ingyenes buszjárattal (555) 10 perc alatt ott tudok lenni. Vártam vagy 15 percet a buszmegállóban, aztán megkérdeztem a jegyárus pasit, hogy ugyan jár-e a busz, mert én már egy ideje itt állok, és már csak 25 percem van a kínai piac zárásáig (jah, és másnap zárva van..). Mondja, hogy egy 1,5 órával ezelőttig járt az ingyenes, ma már nem jár. Kértem egy jegyet Bármelyik arra menő buszra. Buszos utam alatt elkezdett ZUHOGNI az eső, és ennek örömére a busz is lerobbant..

Ekkor már éreztem, hogy a másnapra tervezett Blue Mountains-tervem meghiúsult (Bár amennyire hallottam, ez is olyan, mint a Grand Canyon – mindenki odamegy megnézni, de a 3. perc nézelődés után általában odasuttogják egymásnak a turisták „ok, milyen hosszú ideig illik ezt nézni?!”). Azért mégis csak szép, na! Majd legközelebb..

E helyett reggel bebaktattam a városba, vásároltam még egy-két balira szükséges dolgot (hasmenés elleni gyógyszert, bőrönd lakatot), csináltattam fényképet a vízumhoz, elmentem a Chinese Gardenbe.

Utána találkoztam a lányokkal (Edina, Kriszta), egy utolsó italra, és irány haza, pakolás-készülődés.. :)

Másnap reggel Laci kikísért a reptérre (két nagy bőrönd, carry on, kistáskám, buszjárat, becsekkolás). Örök hála!! :)

Ezzel véget ért a vakációm Sydney-része. Nagy valószínűség szerint hosszú-hosszú ideig nem jövök ide vissza, pedig biztos még lenne látnivaló…

Aki jönne, csak támogatni tudom!

Hamarosan beszámolok a Bali-i kalandjaimról is!

Puszik Magyarok! :)