Csak egy kis hozzáfűznivaló..

Jah, és még a fenti beszámolóhoz hozzá tartozik.. Megírtam a bejegyzést, épp felmennék facebookra, csak körbenézni, amikor csörög a telefon, esetek eddigi 100%-ában lakótársamat hívták a filippín barátai. Felveszem, mézes-mázos hangon beleszól a supervisorom: „Petra, nem jössz ma dolgozni?!” Gyorsan rápillantottam az órára, látom hogy még csak 17.02 van, mondom magabiztosan, hogy „Dee, de nekem Albert (a hondurasi főnök-pincérem) azt mondta, hogy 17.20 körül kéne mennem..” Erre visszakérdezett, hogy „És tudod mennyi az idő?!”. Eléggé elbizonytalanodtam, mondom „nem…”. Erre rávágja legrosszabb sejtésemet, hogy „már 6 óra is elmúlt 5 percen belül jönnek a vendégek..” . Én persze próbáltam szabadkozni, hogy teatyaúristen, a laptopom a texasi időt mutatja, nagyon sajnálom, nagyon sajnálom, ő meg megértően közölte, hogy „azért gyere, ha tudsz..”. Sztem 7 perc múlva ott voltam.. :s

(És csak nagyon halkan jegyzem meg, életem legrosszabb estéje következett ezután.. Mindent félrenéztem, minden közbejött, a chef-ek elrontották, én elfelejtettem, a vendékeg sokáig maradtak, nekem nem volt időm.. A végén már tényleg csak az tartott vissza a sírástól, hogy milyen már, ha meglátnak.. :)

De most megint jó, ismét találkoztam 4 új magyarral véletlenül a crew bárban, az egyikük egy tündérédes-lökött leány, szóval kicsit feldobták a napomat.. Most megint 2.29 van, de holnap csak 8.45-re megyek dolgozni, kb. van időm! :)

Puszilok ismét mindenkit, és még – kérlek szépen Titeket – ne engedjétek el az (értem) összeszorított ujjaitokat.. ;)

(Ja, azt mondtam, hogy mozgólépcső van a konyha, és az étterem között?! Őrület, legközelebb beszámolok..).