Szabadság - Bali

Sziasztok,

ahogy ígértem, jön vakációm második állomása, Bali..

Aki lemaradt: úgy volt, hogy Majussal jövök, aztán eltörlődött a world break-je, nekem meghosszabbították a szerződésemet.. Arról nem hiszem, hogy beszámoltam, útközben más nevek is felmerültek Maja után – Kriszta, földi barátnőm jött volna, de mivel a húsvét hétvége miatt felmentek a jegyárak, és rájöttünk, hogy olyan 7 óra az út Sydeyből Denpasarba, így lemondott az útról..

Így nem volt mit tenni, egyedül indultam neki Balinak.. Voltak kétségeim, bevallom őszintén, hiszen még moziba se szeretek egyedül elmenni, nem hogy egy hétre, egy idegen, egzotikus országba!?...

Szerencsére Gusti, a báros ismerősöm segítségemre sietett, valamint Bejustól (msa) kaptam tippeket (what to eat, what to do lists), na meg egy Balin élő magyar hajós GuestServiceManager, Gergő elérhetőségét. Elkezdtünk e-mailezgetni a hajóról, de még nem találkoztunk – gondoltam, ha már bevállaltam, nagyot vállalok! J

Mint mondtam Sydney Laci kikísért a reptérre, csomagokat simán feladtuk, az egész út meglepően zökkenőmentes volt.. :D

Denpasarba érve, először a vízum-fizetős sorba kellett állnunk, az még gyorsan ment.. Aztán a csekkolós-sorba (passport, vizum, hivatalos form), ami viszont összegyűjtötte mind a 7 kb. egy időben érkező gép utasait!.. Vagy 1-1,5 órát álltam a sorban, mire kijutottam onnan.

Amint kiléptem a fotocellás ajtón, hiába már este 10 volt, valami irdatlan meleg csapott meg.. Ez amúgy egész ottartózkodásomra jellemző: 70-80%-os páratartalom, 30 fok feletti hőmérséklet.. Jah, és mivel Sydenben már kezdődik a tél, meg a repülőn sincs soha meleg, eléggé be voltam öltözve.. volt rajtam farmer, vastag pulcsi..

Fotocellás ajtó után vagy 1000 helyi arcocska állt a kordon másik oldalán, különböző nevekkel ellátott táblákat tartva.. Gondoltam, Gusti arcát csak felismerem, így körbe néztem, tovább suhantam, és végül minden gond nélkül egymásra találtunk.

Autóval jött ki értem, körbemutatott egy-két dolgot, de már vak sötét volt, így a csodálatosan kivilágított, óriás-vallási szobrok kivételével nem sokat láttam.. :)

Viszont a közlekedés?!.. Röviden úgy írhatnám le, hogy NINCS szabály.. Autók és ezernyi robogók jönnek, mennek, sávot váltanak, megállnak, kijönnek..hihetetlen! Van, hogy egész családok utaznak egy robogón – értsd 2-3-4-5 ember, na meg a cuccaik.. Vagy 8-10 éves gyerekek – a szüleik nélkül. Vagy a szülők, de köztük a kisbaba..

Ők teljes magabiztossággal közlekednek, de egy idegennek, főleg egy európainak teljes káosz.. Itt minden váltás, elhaladás előtt dudálnak egy rövidet, ami semmi türelmetlenséget vagy agressziót nem jelöl, egész egyszerűen ez egy ’Helló’. A csomópontokban nagy szentek szobrai vannak elhelyezve, ott is csak dudálnak egyet, köszöntve a Szentet. :)

Az egész életükben, mindennapjaikban benne van az Istenben való hit, ezernyi „ceremóniájuk” van, amivel köszöntik, megköszönik, hódolnak valamelyik szentnek, boltok nyitása-zárásakor, napuk kezdte-végekor kitesznek kis ereklyéket – nekünk is volt Gustival, hogy vigyázzon ránk az úton!

Első este, vízvétel után (a folyóvizet nem lehet meginni) Gusti elvitt a szállodában. Vagyis szállodának nem nevezném, van egy nyitott terű recepció, onnantól pedig csak a központi medencére néző kis apartmanok vannak minden irányban.. Az enyém a földszinti, 105-ös szoba volt. Biztos lehetett volna puccosabb (főleg a fürdő), de bogarakkal nem találkoztam (ami itt nagy szó), légkondi-tv-hűtő volt, rendesen takarították, szobába hozzták a reggelit, ha kértem. (Ezeket többnyire a kis teraszomon fogyasztottam el.. Napi programjaim előtt egy fél-egy órára ki tudtam feküdni a medence mellé.)

Szóval összességében nem panaszkodom! :)

Első nap Gustival tettük egy tourt a sziget északi részének irányába.. Végét nem érő kérdéseimmel bombáztam a több, mint 1 órás odaút alatt Gustit – melyek többnyire a kultúrára, vallásukra, mindennapjaikra irányultak. (akit érdekel, majd személyesen elmondom! :D).

1-1,5 órás autóút után megérkeztünk a Kintamani-nevű kilátóhoz (amúgy ez a térség neve, gyönyörű kilátásunk volt a völgybe, tóra.. 

Ettünk egy finom ebédet, aztán tovább indultunk.

Az út mentén, szépen felpakolva a helyiek balinéz gyümölcsöket kínálnak. Vettünk is mangosteen-t, ami kívülről padlizsánszínű-alma, belülről fehér-húsú mandarinként írnék le. De nagyon finom volt, minden reggel megettem egyet a reggelim mellé.. :)

Aztán vettem még rambutant (ez olyasmi, mint egy nagyobbacska-lágytüskéjű licsi), helyi banánt, salak-ot (snake skin fruit) nem vettem, csak megkóstoltam.. eléggé savanyú volt..

Viszafelé az úton képzeljétek megkóstoltam a luwak kávét. Akinek nem ismerős, ez az az irdatlan drága kávé, amit egy macsak-szerű állat (legalábbis ők így hívják, én inkább kismedvének hívnám) éjszaka kiválogat, a jókat megeszi, másnap kikakilja, azt letisztítják, megpörkölik, kávét főznek belőle.. :S :D

Viccesen hangzik, de nem gusztustalan, és meglepően nem rossz.

Bementem egy kis helyi jungelbe (minden fa fel volt címkézve, mi micsoda),

 megmutatták a luwak állatkát (aki éppen aludt, hiszen éjszaka „dolgozik”), 

kihoztak vagy 20 féle kávét (coconut, ginger, ginseng), teát (méz-kakaó, rózsa), azokat kóstolgattam.. nagy élmény volt!! J

Szállásra érésünk előtt még pénzt kellett váltani – csak nagy pénzeik vannak, amik mind kicsit érnek.. Le kell venni 4 nullát az ő pénzükből, és úgy kijön a dollár értéke. (Pl. az én szállásom majd 2 millió rupiah volt.. :D).

Hosszú és eseménydús nap volt az első, így este úgy dőltem be az ágyba, hogy szerintem már dőlés közben elaludtam.. :)

Másnap eljött a nagy nap, találkoztam Gergővel (GSM) és a Jakartából származó, vagyis balinéz Tutyval. Nagyon kedves, közvetlen emberek – vittek, meséltek, mutogattak mindent..

 Elmentünk egy jót enni (a hármunk ételéért-italáért 15 dollárnyi rupiah-t fizettünk J ), ettem soto ayam-ot, ami egy csirke leves zöldségekkel, lime-al, kicsi chillivel.. Nyamm…! :) Meg ettünk halat, zöldséget, rízst (természetesen), meg helyi, kenyeret kiváltó chipset (olyan ízű, mint a leves-gyöngy).

Ebéd után elmentünk Nusa Dua-ra, ami egy külön elkerített, óriás része Balinak..  

5 csillagos resortok vannak ott, na meg minden, ami a fancy életmódhoz kell; kórház, bevásárló központ, beach-ek.. Lementünk a helyi beach-re, a Pantai Geger-re, ahol mindenki már piknikre készült és éppen apály volt, mászkáltuk a tenger helyén..

Megnéztük a blow-hole-t is, amire nem hiszem, hogy lenne magyar szó. Ez az a jelenség, mikor a tenger kialakítja az utat magának a szikla mellett / vagy belsejében és amikor a hullám kicsap, akkor ez kirobban.. Na, ez nem hiszem, hogy érthető volt.. de nem tudom jobban elmagyarázni. Olyan, mint a bálnának a lélegző-nyílása, amiből sokszor vizet fúj… :D Mindenesetre nagyon látványos! :)

Este elmentünk egy másik hajós srácért (ShoreExcursionManager, Ákos), aki éppen nászútra érkezett balira. Elmentünk vacsorázni, aztán haza taxiztam. Itt a taxi (is)nagyon olcsó, de mint mindennek, ennek az ára is megemelkedik, amikor látják, hogy turistával van dolguk. Szerencsére Tuty lebeszélte a sofőrrel, és jó áron haza vitt! :)

Következő nap ismét Gusti volt a sofőröm, elmentünk a sziget déli részére.

Először elmentünk a nem egyszerű nevű Garuda Wisnu Kencana (GWK) nevű privát kulturális parkba. Maga a park elég..érdekes. Van benne 2 óriás szobor, és körülbelül ennyi.. Óriás terek, amennyire láttam, esküvőkre, céges dolgokra szokták lefoglalni a parkot, de mondhatni, túl sok látnivaló nem volt..

Bár, ha így belegondolok, lehet, hogy én voltam a látnivaló… :)

Képzeljétek el, a parkon belül először egy férfi állított meg, aki már percek óta fotózta a feleségét, a felesége fotózta őt… Odajön hozzám, és tört angolsággal kérdezi, hogy „megkérhet-e egy fotóra”. mondom, persze – nyújtom a kezem, hogy adja a gépet, csinálok róla és az asszonyról képet. Mondja, hogy neem, ő velem akar képet.. Döbbenten kérdeztem, hogy „veleem?!”. Mondta, hogy igen.. A fotó elkészülte után szaladt oda a nő, és váltottak, most az asszony kért képet velem.. Ez a bent töltött 1,5 óra alatt 15-ször megismétlődött..muszlim asszonyok, fiatal fiúk, párocskák.. A végén már megkérdeztem, hogy ’ugye tudjátok, hogy nem vagyok híres?!’.. Gustit megkérdeztem, hogy hasonlítok-e szerinte valami hírességre, de nem tudta megmagyarázni, miért akart velem mindenki fotózkodni… :D

Tovább indultunk Uluwatu felé, a Pura Luhur temple felé. Itt, a parkba lépés előtt fel kellett venned egy sarong-ot, ugyanis az ő kultúrájukban a lábadat kell takarni, nem a válladat.. 

Már előre mondta Gusti, hogy sok itt a szabadon bóklászó majom, akik akár agresszívek is lehetnek,de mindenképpen érdeklődőek a értéktárgyaink iránt. Parkba lépve magamhoz öleltem a táskámat, elrejtettem a napszemüvegemet, erősen fogtam a fényképező gépemet.. de talán az irdatlan meleg miatt a majdmoknak nem volt kedvük / energiájuk se megtámadni, se elvenni valamimet.. :)

A kilátás egyszerűen gyöngyörű volt, a sziklaszirt, az óriás, szörf-paradicsom hullámok.. de mivel a hátamon szó szerint folyt a víz, így 1-1,5 óránál többet nem tudtam itt tölteni.. :)

Szerencsére kint árultak kókuszdiót, a literes-fajtát, együltő helyemben lenyomtam egy egészet – túl sok volt a vízveszteség.. :)

Pura Luhur után átkocsikáztunk Padang Padang beachre, ami Eat,pray, love-os emlékeimhez képest sokkal kisebb volt, viszont ugyanolyan csodálatosan szép… :) Kicsit megmártóztam, de aztán beborult az ég, így tovább indultunk. (Itt egy kínai család fotózkodott velem.) :D

Hazafelé menet bementünk még a Krishna Bevásárló Központba, ami tele volt turistákkal és turistáknak való, 1-2 dolláros szuvenírekkel.. A tömegnek és a látnivalóknak köszönhetően eltöltöttem ott vagy 1 másfél órát, aztán kimerülten és leégve hazamentem.

Úgy volt, hogy ezen az estén találkozom Putuval, az egyik itt élő felszolgálóval a hajóról, de ő is egy a motorosok táborából, akik ha esik, elbújdosnak, így csak másnap reggel jött át.

A másnapom az édes semmittevés napja volt, nem csináltam semmit, a legelső programom délután 4-kor volt, így egész nap medencéztem, napoztam, olvastam.. Napközben Putu még elvitt egy körre a motorjával (indulás előtt halálfélelemmel szálltam fel a motorra, és utána is szorítottam egy jó ideig), szerencsére jól vezetett. :)

Elvitt a közeli kuta beachre, kicsit beszélgettünk, aztán hazasétáltam, telefonos gps-em segítségével könnyen haza találtam.. :)

Délután 4-kor taxiba pattantam, és elindultam Jimbaran-ba, ahova vacsorázni mentünk Gergő-Ákos párosokkal. 

Ismét Tuty tette könnyebbé az estét, berendelt mindent, előre lefoglalt egy jó, tengerpart homokjában lévő asztalt.. 

Annyit ettünk-ittunk, majd kipukkantunk, aztán ránk sötétedett, és hazamentünk.

Ez volt az utolsó estém, így már véglegesítenem kellett a pakolást, mert tudtam, Gustival másnap feszített programunk lesz..

Utolsó napon reggel 10-re értem jött, elmentünk először a Bali Safari-ba. Ez egy szabadtéri állatkert, csomó állattal, állat show-val, fényképezési lehetőséggel.. Itt is eltöltöttem vagy 2,5 órát.. :)

A safari után elindultunk Tanah Lot irányába. Ezt már nagyon vártam, tudtam hogy gyönyörű..

Odafelé megálltunk még egy „helyi kifőzdében”, és a helyi alap élelmiszert, Babi Guling-ot ettünk – fincsi volt! :)

Tanah lot-nál ismét eltöltöttem vagy 1,5 órát, körbesétáltam, fényképezkedtem..

Tanah lot-tól már 4-kor indultunk el, és az utazás előtt még be kellett szuszakolni egy masszászt is, hogy könnyebb legyen az utazás. :)

Eredetileg 2 órásra terveztük, de én már ekkor tudtam, hogy nem lesz ez, talán egy se, mert óriási volt a forgalom. Végül Gusti megnyugatott, hogy belefér az egy óra.

Asszem’ életem legpihentetőbb 1 óráján vagyok túl. A miliő olyan volt, mint a filmekben. Hátsó kert, lágy zene, vízesés-falak, kis bungalow, abban rózsavízzel megmosták-megmasszírozták a lábamat, aztán teljes arc-test masszázs egy órán keresztül, a végén zuhany, gyömbér tea…Mhhh, el tudnám viselni egész nap. Utána olyan boldog volt a bőröm, nyugodt a lelkem, hogy csak na! :)

Vissza mentünk a szállodába, átöltöztem, összerendeztem a bőröndjeimet aztán kivitt Gusti a repülőhöz. Itt is minden simán ment, Denpasar-Doha (hajnali 2-es, szingapúri megállással), Doha-Budapest..

Nyitott szandálomban, rövidujjú trikómban kicsit sokként ért, mikor a pilóta bemondta, hogy „a hőmérséklet 15 fok”, de nem volt olyan hideg, mint ahogy gondoltam, hogy lesz! :)

Anyu már kint várt, hozott nekem sajtos kiflit és túró rudit. Nagyi már feltette a pörköltet a tűzre, a bejglit betette a sütőbe… Szóval hazavártak.. J <3

Most vár rám egy többé-kevésbé nyugodt-zsizsis 1 hónap és legközelebb várhatóan Texasból jelentkezem.. J

Addig is jó egészséget Mindenkinek, vigyázzatok magatokra! :)