Kedves Mindenki,
ismét itt vagyok, ezúttal a Carnival Triumph fedélzetéről
jelentkezem.
Az eltervezettek szerint történt minden; rövid kis
magyarországi vakációmat befejezve Nórival repülőre szálltunk június 2-án és
elindultunk Austin, Texas felé, hogy belecsempésszünk még egy kis mókát a
vakációmba. Csak 4-5 napunk volt együtt, de az elég jól telt. Élményeket nézve
(koncert, vacsora, filmezés, túrázás a kutyával, naplemente, semmittevés)
gazdagabb, pénzt nézve (RUHÁK, Michael Kors táska!!, AlapvetőBeszerzésiCikkek)
szegényebb lettem. :)
6-án Nóri és Luca átfuvaroztak Houstonba, ahol minden
Carnivalosnak meg kellett jelennie egy nappal a hajóra szállás előtt.
Búcsúzásul megettük Nórival stílusos
vacsoránkat a padon, aztán ők autóba
szálltak, én meg felmentem a szobámba.
Mire végeztem a zuhannyal, a szobatársam már megérkezett a
szobába – mint kiderült, ismerjük egymást. Bevallom, az első percekben ez Neki
nyilvánvalóbb volt, mint Nekem – rasszizmus-nem rasszizmus, nekem az összes
indonéz egyforma. Mint ahogy valószínűleg nekik is mi..
Úgy megörült nekem amikor meglátott, pár perc után már
minden részletet tudtam a válásáról, meg hogy most éppen ki várja a hajón,
adott egy saját készítésű övet (amit nem tudom hogy fogok hazavinni, mert csak
gumiból és gyöngyökből áll, szóval van vagy 2 kiló), majd levetkőzött (mondván,
„más előtt nem ilyen nyílt, de mivel ismerjük
egymást, nem szégyenlősködik”). Amúgy minél többet beszélt, annál jobban
emlékeztem, hogy mi tényleg dolgoztunk már együtt valamikor.. :)
Mivel mi Galvestonba mentünk, ami relatív közel volt a
szállodához, így a többiekkel ellentétben - akik repülővel utaztak tovább
valamelyik másik hajóhoz – ránk csak egy busz-út várt, így a megszokott reggel
6-os találka helyett 9-re kellett lemennünk a lobbyba.
Egész jól aludtam, mondhatni sokat is. Fájó szívvel
tudatosítottam magamban hogy hosszú időre búcsút mondhatok az ablaknak a
szobában, a free wifi-nek.. Reggel újdonsült barátnőm, Octavia már meztelenül
császkált előttem „..mivel ismerjük
egymást”. Erős kezdés volt, de legalább volt kivel reggelizni. :D
Dél körül megérkeztünk a hajóhoz. Valami új rendszer miatt nekünk kellett a hajóra felcibálni a csomagjainkat (nekem volt egy nagy bőröndöm, egy kicsivel kisebb nagy bőröndöm, egy kis táskám, meg egy kicsivel kisebb kis táskám). Közben 100 fok volt, irdatlan páratartalom..fél óra után már csak a zuhanyra tudtam gondolni.
Szerencsére ez hasonló típusú hajó, mint amin már voltam
egyszer, szóval nem voltam annyira elveszve, mint ahogy gondoltam, hogy
leszek.. A szobám a 4. emeleten van, kb. 1 perces séta-távolságra az open
deck-től, és fél perces séta-távolságra a CrewBártól. :)
A szobatársam egy magasabb beosztású, 30-as, kedves,
MindigDolgozó lány. 4 cruise múlva elmegy, ami azért jó, mert akkor gyorsan
leköltözöm az alsó ágyra! ;)
A dining roomban a hostessek jófejek. Négy junior van és 2
restaurant. Van egy junior, akivel együtt dolgoztunk még 3 szerződéssel ezelőtt
egy másik hajón, amikor én már hostess voltam, ő még felszolgáló. Aranyos,
lökött, segítőkész, fiatal. Tőle tudtam meg, hogy Roland, akivel együtt kezdtük
ezt az egészet – még Budapesten együtt jártunk tanfolyamra, és egyszer együtt
is dolgoztunk pár hónapig – itt van a hajón. Megörültem, hogy van társaságom –
egyébként magyar asszem’ csak 6 van, velem együtt, ami relatív kevés.
Rolival ki is mentünk Progressoban – elmentünk masszázsra,
ettünk a helyi piacon, vettünk 1 kiló mangót, ittunk Margharitát.. jó kis nap
volt. :) Ja, és még ugyanaz nap volt egy CrewParty, ahova kb. elvonszoltuk
magunkat, „hogy igyunk egyet, szocializálódjunk, aztán menjünk”. Természetesen
evés közben jön meg az étvágy..2 után jöttünk el valamikor! :)
Másnap dolgoztam a Lidón, így csak éppen kiszaladtam
Cozumelben, de nagy szerencsémre ismét találtam a Kedvenc Naptejemből! :)
A felszállás előtti egy-két hét mindig nagyon sűrű – amikor
szabadidőd van, akkor is van valami teszt, tréning, megjelenési-aláírási
kötelezettség. Így alakult, hogy az első Galvestonomban egész nap maximum 2 óra
szünetem volt.
Reggel 5.45-kor keltem, mentem reggeliztetni 9-ig. 10-től
volt egy drillünk (amire jött a Coast Guard csekkolni minket), ahol nekem
duty-m van. Mivel azonban new sign on
vagyok, és amerikai a hajó, minden leszálláskor be kell mutatnunk az emigration
card-ot, amit aznap csináltattunk a port agent-ökkel (jujj, mennyi szakszó..).
Szóval kivittek minket a hajóról 9.40-kor és 11.45-kor
jutottunk sorra, hogy levegyék az ujjlenyomatunkat és lepecsételjék a cetlit.
Volt egy rövid 45 perc szünetem, amikor gyorsan kiszaladtam a legközelebbi,
hajótól 10 lépésre lévő MindentÁruló Boltba, és vettem Sim-kártyát, meg gyorsan
betöltöttem az e-mailjeimet.
12.45-kor már kezdtem is a Reservation-nel – bármi ügyes-bajos dolga van az vendégeknek a vacsora idejével/asztalbeosztással stb, oda
jönnek. Ott mosolyogtam 15.00-ig. Volt egy fél óra szünetem, aztán kezdőtt a
már nem a Coast Guardos, hanem a MindenHomeportbanKötelező Safety briefing, ahol feladatom a vendégek irányítása. Ez a
gyakorlat 16-16.30-ig tart. 17 órakor
már a Dining roomban kell lenni, de előtte még le kell nyomni egy gyors
vacsorát 16.45-kor. A dining roomban 10-kor végzünk.. Szóval számoljatok! :D
Ez a cruise-om is ilyen lesz azt hiszem, amikor off-om lenne, akkor tréningem van, vagy fotót kell csináltatnom, vagy papírt leadnom..
De csak eltelik már ez az időszak és aztán visszatér a cseppet sem pihentető, de kicsit szabadabb élet.. :)
Na, ki is használom, hogy MOST van pár óra szabadságom,
megyek szundizni!
Puszilok mindenkit!
Írj még sokat! :)
VálaszTörlés